A félévkezdő csendesnap főpróbáját követően október 5-én pénteken hagyományteremtő szándékkel rendeztük meg az 1. Egyetemi Alumni Kvízpartyt, melyen négy csapatban mintegy 20 fő vett részt. Oktatók és dolgozók, jelenlegi és már végzett hallgatóink. Nappalisok, levelező tagozaton tanulók egyaránt. Örömmel vettük, hogy a Felnőttképzési Intézet is képviseltette magát a játékon. Az est első felében papír alapon kellett megválaszolni a feltett kérdéseket, majd a szünet után online válaszadásra váltottunk. A program két részét elválasztó szünet a pogácsák fogyasztása mellett jó alkalmat teremtett az ismerkedésre, kötetlen beszélgetésre. A képzeletbeli dobogóra feljutó csapatok eredményeiknek megfelelően különböző ajándékcsomagokat kaptak. A nyereményeket a DRHE ajánlotta fel, így a résztvevők egyetemi ajándéktárgyakkal gazdagodhattak.
Az Alumni Központ félévenként 3-3 kvízparty megrendezését tervezi, ahová szeretettel várunk mindenkit. A rendezvénysorozattal a közösség megélésének lehetőségét szeretnénk biztosítani. A következő alkalomra, amelyet november 16-ra tervezünk, szeretettel hívjuk és várjuk az Egyetem volt és jelenlegi hallgatóit, oktatóit és dolgozóit!
2018-10-05 Alumni Kvízparty
