Szeretettel várjuk első Alumni Családi Napunkon az egyetemünkhöz kötődő családok apraját-nagyját. Azt reméljük, hogy az óvodásoktól kezdve a felnőttekig minden korosztály talál olyan programot, ami miatt érdemes eljönni október 9-én. A gyerekeket a „Hogyan nőtt nagyra az égbolt?” c. mese alapján papírszínházi „előadás”, beszélgetés, majd zsebszínház készítése várja. Az apák a foci kupán mérhetik le, mennyire maradt meg a gyorsaságuk, labdabiztonságuk az elmúlt évek során. Az előzetes beszélgetések alapján egyik leginkább várt eseménye családi napunknak a nyáron megjelent DRHE hallgatói-alumni antológia könyvbemutatója, amit két blokkban tervezünk. Az elsőben a kötet egészét mutatja be Dr. Fazakas Gergely irodalomtörténész, egyetemi docens, a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi kar Magyar Irodalom – és Kultúratudományi Intézetének igazgatója, valamint Rácz Róbert, kisvarsányi lelkipásztor. Erre az alkalomra kötetünk valamennyi szerzőját várjuk. Ekkor lesz lehetőség a szerzői tiszteletpéldányok átvételére azoknak, akik ezt még nem tették meg, valamint a könyvbemutatóhoz kapcsolódva bárki megvásárolhatja a kötetet. Egy rövid szünet után szűkebb körben, az alumni fejezet szerzőivel folytatjuk a beszélgetést. A kötetlen eszmecsere során a fejezettel kapcsolatban Dr. Vincze Tamás olvasáskutató, a Nyíregyházi Egyetem főiskolai docense is megosztja a szerzőkkel észrevételeit.
Nagy érdeklődés övezte testvérintézményünk, a Károli Gáspár Református Egyetem Pedagógiai Karán tavasszal tartott alumni napján azokat az előadásokat, amelyek a kiégés megelőzésének lehetőségeiről, a konfliktuskezelés módozatairól szóltak. Az egyik előadó vállalta, hogy alumni családi napunkon is tart előadást, majd beszélget az érdeklődőkkel. A nap programjait a hagyományteremtő szándékkal szervezett gerundium erőpróba zárja. Arra számítunk, hogy jelenléti formában tarthatjuk meg programjainkat, de ha mégis az online térbe szorít vissza bennünket a vírushelyzet alakulása, akkor is megtartjuk tervezett programjaink többségét.
Azt kérjük, hogy aki várhatóan óvodás vagy általános iskolás korú gyermekével érkezik, október 5-ig jelezze a hodossi.sandor@drhe.hu e-mail címen, hogy a gyerekprogram résztvevőinek számát és életkori eloszlását figyelembe tudjuk venni a szervezésnél. Ugyanezen az e-mail címen várjuk a 4+1fős focicsapatok jelentkezését is, ugyancsak október 5-ig.
Szeretettel várjuk minden alumni tagunkat, családtagjaikkal együtt családi napunkon!
Hodossi Sándor
