Újra együtt

“Lelkesedéssel érkeztünk az ország minden pontjáról, hogy ott folytassuk, ahol legutóbb abbahagytuk a beszélgetéseket.” – Beszámoló a Debreceni Református Hittudományi Egyetem 2006-ban kezdett évfolyamának 2020. augusztus 17-ei találkozásáról.

2020. augusztus 17-én hosszú idő után újra találkozhatott évfolyamunk. Nem teljes létszámmal, de annál nagyobb lelkesedéssel érkeztünk az ország minden pontjáról, hogy ott folytassuk, ahol legutóbb abbahagytuk a beszélgetéseket. Mielőtt azonban belemélyedtünk volna a történeteink megosztásába, először hallgattunk… mindnyájan Istenre, hogy mi az Ő üzenete számunkra, mint elballagott évfolyamnak. A találkozót Nyeső Ági nyitotta meg áhítattal, melynek központi üzenete a 90. Zsoltár alapján, az volt, hogy az utunkon nem egyedül járunk, mindig másokra támaszkodva tudjuk elérni célunkat. Isten kegyelméből kapjuk így egymást segítőül és így válhatunk egymás számára is segítséggé.

Az évfolyamtagok közül sokan családdal érkeztek a találkozóra. Többen kisgyermekekkel. Így családias hangulatú beszélgetéseket és beszámolókat élhettünk meg. A személyes négyszemközti beszélgetések mellett alkalom került sorban személyes életút beszámolókra is, melyeken nagyon különböző történeteket hallhattunk. Az ország keleti csücskétől a fővárosig, kis falusi hittanórák tartásától zsinati feladatok ellátásáig évfolyamunk különböző helyeken és munkakörök által munkálkodik Isten dicsőségére. Megosztottuk egymással örömeinket családi életünkből és munkánkból, valamint kihívásainkban egymást támogattuk. Ezeken a pontokon is voltak találkozások és nagyon sokszínű életesemények, de hamar ismerőssé vált a légkör. Ott tudtuk folytatni az évfolyamtalálkozást, ahol egy-egy évfolyamórán, vagy folyosóbeszélgetésen abbahagytuk.

 Az évfolyam jelentős része Debrecenben szolgál és vannak közülük, akik rendszeresen találkoznak, illetve többen élnek Budapesten is. Viszont összességében ugyanannyira képviseli magát a vidék, mint a főváros/nagyvárosok szolgálati helyek tekintetében.

 Ebéd után Dr. Ferencz Árpád évfolyamfelelősünk is becsatlakozott videochat formájában a találkozónkba, csoportos és személyes formában is beszélgetett évfolyamunk tagjaival és osztotta meg az utolsó találkozásunk óta eltelt idő személyes tapasztalatait.

 Több alkalommal felmerült a beszélgetésekben az elmúlt időszak legnagyobb kihívása, mely mind személyes, családi, mind gyülekezeti formában kihívás elé állított bennünket: a világjárvány és karantén. Ezeken a pontokon is egymásra tudtunk találni, támogatni tudtuk egymást – ahogy az a kezdő áhítatban el is hangzott – és kifejeztük Istenbe vetett hitünket és reményünket a jövőre nézve. Csoportos pakolással rendeztük vissza a találkozónknak otthont adó Egyetemi Templomot, örömmel és imádságos lelkülettel búcsúztunk el egymástól. Isten kegyelméből folytatjuk a kapcsolattartást az internet adta lehetőségekkel élve, valamint személyesen.

 Isten iránti hálaadással szeretnénk megköszönni a Debreceni Református Hittudományi Egyetem támogatását. Istené legyen a dicsőség, hogy vezette utunkat, ismét találkozhattunk és imádkozunk Hozzá mindazokért, akik résztvettek a találkozón és akik sajnos nem tudtak most csatlakozni. Hálásak vagyunk Neki tanárainkért és az Egyetem minden dolgozójáért, hogy általuk formált minket és örömmel várjuk a további utat is, melyen vezetni fog minket családi életünkben és szolgálatainkban egyaránt.

Kovács Gergő

A találkozón megjelent volt DRHE hallgatók:

Czető Viktória
Fekete Edina
Illés László
Kovács Gergő
Kovács Tibor
Kovácsné Farkas Zsuzsa
Kovács-Szécsi Dóra Szilvia
Nyeső Ágnes
Némethné Bodnár Márta
Péter-Szarka László
Péter-Szarka Mónika
Péter-Szarka Zsófia
Szabó Pál
Szabóné Kovács Márta
Végsőné Révész Éva

Hozzászólások letiltva.

Create a website or blog at WordPress.com , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑

%d blogger ezt szereti: