Beszámoló a DRHE volt hallgatóinak családi-baráti találkozójáról

A 2000-es évek elején egymáshoz közeli évfolyamok tagjaiból alakult a DRHE-n az a 10 fős baráti társaság, akik a diplomaszerzés, elhelyezkedés és családalapítás után is évről-évre találkozót tartanak, hogy együtt töltsenek egy napot. A 10 családból összesen 10 férj és 7 feleség végzett a DRHE valamely szakán, mostanra 33 gyermeknek örülhetünk, akik szintén egyre inkább élvezik egymás társaságát a találkozókon, továbbá 3 magzatért is imádkozhatunk, akiket a következő találkozóra várunk. A szervezést egy-egy család szokta vállalni, idén, amikor 2019. augusztus 23-án már IX. alkalommal találkoztunk, a Károlyi család vendégszeretetét élvezhettük Ondódon. Egy család egészségügyi okokból nem tudott jelen lenni, de így is 49 fő (18 felnőtt+31 gyermek) volt együtt.

A találkozóra a délelőtti órákban érkeztünk meg, a társaság többsége a Nyírségből jött. A gyülekezés alatt spontán beszélgetések kezdődtek meg, a gyerekek is hamar feloldódtak és közösen kezdtek játszani. A lelkészek sokszor a gyülekezeti munka során felvetődő szakmai kérdéseket is megvitatnak ilyenkor, az édesanyák akár a háztartás és gyermeknevelés terén cserélhetnek tapasztalatot. Egy helyi hozzáértő bácsi készítette közben az ebédet üstben.

A közös ebédet követően került sor arra a beszélgetésre (általában igei résszel egybekötve), amikor a felnőttek körbeülve elmondhatják, hogy mi van velük, mi történt az elmúlt évben. Az egészen személyes családi örömök és problémák mellett, a munkáról, szolgálatról, gyülekezetekről is szó esik ilyenkor, a Nyírségi Egyházmegye életéről az ott szolgáló 7 lelkészcsaládnak köszönhetően egészen átfogó képet lehet kapni. A beszélgetés keretében rövid tájékoztatás is elhangzott a DRHE alumni-programjáról.

Az ebéd és a kötött beszélgetés után folytatódott a találkozó kötetlen része. A korábbi évekkel ellentétben idén és tavaly már nem került sor közös focizásra (az egyre több gyermek mellett az apukák már nem tűnhetnek el egy órára), ám ezt a programpontot is jó beszélgetésekkel váltottuk ki.

Jövőre a X. találkozóra kerül majd sor, melyet valószínűleg több naposra tervezünk.

Istennek adunk hálát ezért a közösségért és a jó hangulatú baráti találkozóért, és köszönjük a DRHE Alumni Központjának, hogy anyagilag támogatta az eseményt.

Ondód, 2019. augusztus 23.

(Németh Áron)

Hozzászólások letiltva.

Create a website or blog at WordPress.com , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑

%d blogger ezt szereti: